2010. augusztus 24., kedd

LV

Egy anyukának kérte a lánya szülinapi meglepiként. A karkötő mintáját a megrendelővel közösen készítettük, amiket talátunk egyik sem felelt meg az ízlésének, még a színeket sem tehettem akámilyen sorrendbe :)
A karkötőhöz egy kistáska is dukált, hogy egy hasonló nagytáskát díszítsen.







2010. augusztus 20., péntek

Szívem csücske

Ez a szív még ezer éve készült, és nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Szét akartam vágni, de annyit kínlódtam vele míg elkészült, hogy nem bírtam. Végül pillangógyöngyökkel memóriára fűztem, ami nem volt könnyű feladat, mivel teljesen asszimetrikus. Végül ilyenre sikeredett:






2010. augusztus 17., kedd

Rózsaszín hullámok

Ha valaki nekem azt mondja, hogy rózsaszín gyöngyöt teszek egy ékszerbe magamnak, jót nevetek rajta. Azonban ezekkel a szürke, kék és acélos fényű gyöngyökkel szerintem még hordható is :) Készült hozzá egy "bogyóka", saját tervezés alapján.






2010. augusztus 16., hétfő

2010. augusztus 13., péntek

Galaxy bead II.

Végre ő is megkapta a láncot! Készült hozzá drótos összekötő elem, és hering láncrész. Nehezen szánom rá magam a medálokhoz a láncrész elkészítésére. Mindig lapul a dobozban jó pár medál, ami jobb sorsra lenne érdemes :)







2010. augusztus 11., szerda

Gyöngyhöz a szettet :)

Az egész úgy kezdődött, hogy Pannus talált két gyöngyöt. Szeretett volna belőle fülbevalót. Aztán hozzávaló karkötőt. És hamár mindent lehet, egy nyakláncot is kívánt. Az összes gyöngyöt ő válogatta össze, rendezte sorba. Én csak az összeszerelésnél segítettem neki. Ez lett a végeredmény:







2010. augusztus 10., kedd

Nyertem!

Majdnem elfelejtettem megosztani veletek, hogy nyertem Pankánál egy szuper katicás szettet. Pannusomnak szántam névnapjára, és pont aznap hozta meg a postás. Sejthetitek az örömét:) Ráadásul Panka még névnapi kártyát is rajzolt hozzá és ráadás kulcstartót is kapott, úgyhogy nagy volt a sikoltozás! Nem is tudtam még lefotózni, mert folyton viseli :)
Köszönöm mégegyszer!
Ezt a képet Pankától "másoltam":







2010. augusztus 9., hétfő

Jégvirágok szett

Sikerült szettesíteni a Jégvirágok karkötőmet. Kapott egy Shy-smile medált, és egy fülit. A fülbevalót a karkötő egyik eleme és a medál teklája alkotja.
Medál minta: DeEva, köszönöm!!
Karkötő: Try-to-be, thank you!!







2010. augusztus 5., csütörtök

Aranyos donut II.

Ismét egy régi ismerős, új kiegészítővel.
Egy régebben elkészült medálom is kapott horgolt láncot. Itt is úgy oldottam meg, hogy akár a medál nélkül is hordható legyen a horgolt lánc.







2010. augusztus 4., szerda

2010. augusztus 2., hétfő

Pentagon

Nyaralni voltunk, így jutott idő a régen elkészült medálokhoz láncrészt horgolni. A medál levehető, így  a horgolt rész akár önmagában is viselhető.
Medál minta: Pentagon-Berjo. Köszönöm!!








„Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.”
-Wass Albert-

Related Posts with Thumbnails